Eljönnél a 2018-as MOBIL-ra? A regisztrációról ne feledkezz meg!

Mit kell tennem, ha részt szeretnék venni a 2018-as MOBIL járműipari és logisztikai szakkiállításon, konferencián? Egy dolgok mindenképpen. Regisztrálj!

Igaz, a program ingyenes, és akkor is szeretettel várunk, ha nem regisztrálsz. De a szakmai programokon való részvétel miatt ajánlott kitölteni a jelentkezést. A folyamat egyébként 5 percnél több időt nem vesz igénybe. Úgyhogy ezt akár most is megteheted. Klikk! Ha pedig megvagy az általános regisztrációval, nézz rá a szakmai programokra, hiszen rengeteg olyan előadást szervezünk, ami tégedet is érinthet. Ahogy arra már többször utaltunk, lesznek előadók a Bosch-tól, a T-Systems-től, a Cisco-tól, a Knorr Bremse-től és a zalaegerszegi tesztpályától is – járműipari és infokummunikációs vonalon. A logisztika és a közlekedésfejlesztés “napján” pedig szó lesz a tengeri és a vasúti logisztikáról, ekkor a Hévíz Balaton Airport ügyvezetője is tart előadást, ő a légi logisztikáról beszél. De ez csak töredéke a teljes programkínálatnak. Kíváncsi lennél a teljes előadói névsorra? Kattints ide!

Ha pedig valamelyik szimpatikus, szívesen meghallgatnál néhány szakmai előadást, regisztrálni az alábbi linkeken tudsz.

Ahogy azt már fent is jeleztük, az eseményen való részvétel ingyenes. A két napos szakkiállítás helyszíne a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, ami Zalaegerszeg belvárosában, a 76-os főút mellett fekszik. Ez egy közel 1300 négyzetméter alapterületű, küzdőtérrel rendelkező csarnok, ami több mint  2 ezer 800 látogató befogadására alkalmas. A pontos cím: Zalaegerszeg, Stadion út 3., a GPS koordináta pedig 46.345962,16.853123 .

Így már könnyen megtalálsz minket.

A kiállítás időpontja – ha még nem írtad volna be a naptárba: május 24-e és 25-e. Mindkét napon délelőtt 10 órától kezdődnek a programok.
Eljössz?

Az eseményre több ezer látogatót várunk, ezért, ha teheted, regisztrálj. Kattints ide!

 

További érdekes hírek

A logisztika területén dolgozol? Ezek az előadások téged is érdekelhetnek

Nézzük meg egy kicsit jobban, milyen előadások lesznek a MOBIL második napján, a logisztikai és közlekedésfejlesztési konferencián.

Tovább...

Mi az a Mesterséges Intelligencia?

Mi az a Mesterséges Intelligencia?
Mit várhatunk tőle?
Válaszol dr. Németh István, az ELTE SEK rektorhelyettese!
3. rész

Tovább...

Hozd el a családot is a MOBIL-ra!

Sokaknak úgy tűnhet, hogy a MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás egy szakmai esemény, és kizárólag szakmai céllal lehet kilátogatni az eseményre. Ez nem így van, ugyanis attól még, hogy nem a járműipar vagy a logisztika területén dolgozol, jól érezheted magadat. Főleg, ha nyitott vagy az újdonságokra. Ha például elgondolkodtál azon, hogy milyen lehet elektromos autót vezetni, a MOBIL-on kipróbálhatod.

Tovább...

Industrial IoT, a III. MOBIL Zalaegerszeg szakmai konferenciáján

Tudtad, hogy a MOBIL Zalaegerszeg egyik szakmai partnere az S&T Consulting Hungary, az Ipar 4.0 kulcs technológiái, az industrial IoT, a gyár és robotszimuláció, valamint a kiterjesztett valóság egyik vezető iparági szereplője?

És azt tudtad, hogy a vállalat által kínált megoldásokat olyan nemzetközi vállalatok alkalmazzák, mint pl. a Bosch, a Continental vagy éppen az Audi?

Tovább...

Milyen volt tavaly a MOBIL és milyen lesz az idén?

Biztosan hallottál róla, hogy 40 milliárd forintból épül Zalaegerszegen egy járműipari tesztpálya. Egyebek mellett ehhez és a város adottságainak köszönhetően létrejött logisztikai központhoz kapcsolódó témák köré szervezzük az idén is a MOBIL-t. De számos beszélgetés témája lesz az 5G adatátvitel is. Ugyanis Zalaegerszeg az a város, ahol tesztelni fogják ezt az új technológiát. Szóval erről és rengeteg, sokakat érintő járműipari és logisztikai témáról lesz szó a 2018-as kiállításon és a konferenciákon is. De nézzük, mi volt tavaly.

Tovább...